Mozsgó Baranya megyében, a Zselici dombságban található, Szigetvár és Kaposvár között. A település területe már az őskorban is lakott hely lehetett, a különböző feltárt leletek alapján. Ma szomszédjai Almáskeresztúr, Csertő, Szulimán, Szentlászló falvak, valamint Almamellék és Ibafa is a környékhez tartozik, amelyről a Mozsgó és térsége weboldalon találhatunk bővebb tájékoztatást.
A település mai területén a bronzkorból való emlékeket is találtak, valamint maradtak fenn régészeti leletek a kelta és római korból is. Írásos formában az 1300-as évek közepén fordult elő először a település, a Mozsgó nevet az 1300-as évek végétől találhatjuk meg az írott emlékek között.
Az 1400-as évek végén a település területe a Szentgáli család tulajdona volt, amelynek nevét ma a Mozsgótól észak-keletre levő völgy és tanya őrzi.
A török háborúk idejében a települést is elérték az események, köszönhetően annak, hogy a Szigetvári vár rendkívül közel volt a településhez is. A háborúk, a szigetvári ostrom alatt a települést szinte teljesen lerombolták, csak az 1700-es évek második harmadában kezdett újra benépesülni, köszönhetően a magyar, német és horvát embereknek, akik itt telepedtek le. Ekkor már a Batthyány család birtokai közé tartozott a terület, az 1848-as szabadságharc után került a Biedermann család birtokába, ahol az 1900-as évek közepén történt államosításig szerepelt. A helyi kastély ezután számos feladatot ellátott.