Sátorhely település

Sátorhely Baranya megyei község, a Mohácsi járásban található, a mohács-vidéki síkföld középső részén fekszik. A településről először 1333-1334. évi pápai annata jegyzékben tesznek említést, ez az első írásos forrás, ami alapján Sátorhely települést azonosítani lehet.

Elhelyezkedésének köszönhetően Sátorhely történelmét nagyban meghatározzák a török háborúk és a török hódoltság időszaka.

Sátorhely látnivalói

A Hősök szobra emlékművet 1924-ben állították fel, az első világháborúban elhunytak emlékére. 1946-ban a második világháború hősi hallottainak neve is felkerül az emlékműre.

A településen található Emlékkeresztet 1922-ben állította Habsburg Frigyes főherceg, Albert Kázmér hercegnek állít emléket, halálának 100. évfordulója alkalmából.

A Sátorhelyre látogatóknak a helyi templomot is érdemes felkeresniük, megtekinteniük. A korábban kevésbé kihasznált magtárt alakították templommá, 1926-ben szentelték fel.

A Termékenység szobrot a Bólyi Állami Állami Gazdaság ajándékozta a településnek 1984-ben, Sátorhely faluvá nyilvánításának alkalmából.

2016-ban került átadásra a felújított Füstülő múzeum, a régi disznóvágásokhoz használt eszközök vannak kiállítva.

Pécs látnivalói, nevezetességei

Pécs látnivalói, nevezetességeiPécs hazánk egyik legnagyobb, legnépszerűbb városa, rengetegen látogatják meg évről évre. Ezt a rengeteg látogatót szolgálják ki a pécsi szállások, melyek tömve vannak szinte az év egészében. De miket is érdemes meglátogatni, megnézni Pécsen?

A talán legnépszerűbb látnivaló a Pécsi Székesegyház, amely több mint száz éve nyerte el végleges formáját, több évszázad stílusjegyeit hordozza magán. Nevezik vártemplomnak, vagy bazilikának is.

Szintén rendkívül népszerű a város főtere, a Széchenyi Tér. A tér a középkorban a város piacterének számított, ma a környék 12 utcáját köti össze. A téren több látványosság is megtalálható, ilyenek pl. a városháza, a megyeháza, a Zsolnay kút, az Irgalmas-rendi templom és Hunyadi János bronz lovas szobra is.

A 2010-es Európa Kulturális Projekt keretein belül kerül felépítésre a Zsolnay Kulturális Negyed, amely a város egyik különleges látnivalója.

Pécsen található meg hazánk legmagasabb épülete, e Pécsi TV-torony is. Az építmény 197 méter magas, ráadásul a Mecsekben található, az 535 méter magas Misina tetején. A TV-torony látogatható, fel lehet menni, ahonnan rendkívüli kilátás nyílik a városra.

A Pécsi Állatkert is kedvelt látnivaló, különösen a kisgyermekes családok számára. Az állatkert a Mecsek oldalában található, éppen a TV-torony alatt.

Érdemes jogi tanácsot kérni az adatvédelemmel kapcsolatban

Érdemes jogi tanácsot kérni az adatvédelemmel kapcsolatbanA GDPR 2018-as bevezetése óta egyre több cég, vállalkozás jött rá arra, hogy adatvédelmi előírások vonatkoznak a saját vállalkozásra is. Ilyenkor az első ötlet általában az szokott lenni, hogy a cég saját maga próbálja megoldani az adatvédelmi teendőket, az adatvédelmi szabályzat elkészítését. Ez azonban általában nem jelent jó megoldást.

Az adatvédelmi szabályzat másolása

A leggyakoribb probléma az adatvédelmi, adatkezelési szabályzat másolása. Ha körülnézel az interneten, számtalan szabályzatot találhatsz az egyes céges honlapokon. Adatvédelem esetén azonban ahány honlap, ahány cég, annyi különböző adatkezelés.

Jogi tanács, jogi szakértő

Az adatvédelmi előírásokat jogszabályok szabályozzák, ami azt jelenti, hogy ha biztosra akarsz menni, akkor jogi ismeretekkel rendelkező személytől, cégtől kérj segítséget. Először is ezek a cégek ismerik a jogszabályokat, az előírásokat. Ez azt jelenti, hogy nem kell félinformációkra hagyatkozni, nem kell abban bízni, hogy ahonnan másolod a szabályzatod, jól készítette el a sajátját.

A jogi tanácsadók nem csak az adatvédelmi szabályzat elkészítésében segítenek, hanem abban is, hogy vállalkozásod megfeleljen a GDPR minden egyes követelményének, előírásának. Ez többek között a jogszabályoknak megfelelő adatkezeléseket, az adatok biztonságos tárolását, szállítását, valamint a megfelelő adatkezelői, adatfeldolgozói szerződések megkötését jelenti.

Ezeket az alkatrészeket cserélheted saját magad

Ezeket az alkatrészeket cserélheted saját magadEgy autót nem elég megvásárolni, hanem folyamatosan figyelni kell rá, karban kell tartani, ha azt szeretnéd, hogy a lehető leghosszabb ideig tudd azt használni problémák nélkül. Ha minden egyes ilyen karbantartásnál, cserénél autószerelő segítségét kell kérni, akkor nagyon költséges mulatság lesz az autó üzemeltetése. Szerencsére ma már az autóalkatrészek vásárlása és számos teendő is megoldható minimális szakértelemmel.

Olajcsere

Az egyik legfontosabb feladat az olajcsere. Általában, különösen újabb autók esetén, nem biztos, hogy egyszerűen le tudod cserélni az olajat autódon, de régebbi modellek esetén minden probléma nélkül menni fog.

Ablaktörlő csere

Az ablaktörlő az egyik olyan alkatrész, amely rendszeresen elhasználódik, elkopik. Ilyenkor minél előbb cserélni kell, mert a rosszul működő ablaktörlő miatt akadályozott lehet a látás, ami balesetveszélyes lehet. Az ablaktörlő online is megrendelhető, és kicserélése is pár perc alatt megvan, akkor is, ha egyáltalán nem értesz hozzá.

Fényszóró égők cseréje

Szintén elhasználódó, gyakran elromló alkatrész a fényszórók égője. Jól működő fényszórók nélkül nem csak veszélyes a közlekedés, hanem szabálytalan is, így probléma esetén ezeket azonnal cserélni kell. Szerencsére ehhez sem kell autószerelői tudás.

Akkumulátor csere

Elhasználódó eszköz még az akkumulátor, különösen olyan autó esetén, amely nincs használva rendszeresen. Cseréjéhez nem kell más, csak egy csavarhúzó és maga az akkumulátor.

A nagykereskedelmi webshopok egyre népszerűbbek

A nagykereskedelmi webshopok egyre népszerűbbekHa vállalkozásoddal kereskedelmi tevékenységet folytatsz, ha olyat termékeket árusítasz, melyeket nem te készítesz, hanem úgy vásárolod meg egy másik cégtől, akkor biztosan tudod már, hogy milyen nehéz lehet jó beszállítót, eladót szerezned. Van ennél azonban egy sokkal egyszerűbb, modernebb megoldás is, a nagykereskedelmi webshopból történő vásárlás.

Sorra nyílnak a nagyker webáruházak online, ugyanis a kereskedők is felismerték, hogy egyre nagyobb az igény azokra az előnyökre, amiket a webáruházas kereskedelem kínál.

A nagykeres beszerzés fő mozgatója természetesen az ár. Minél olcsóbbak a termékek, annál nagyobb haszonnal fogod tudni azokat eladni. A nagyker webshopok, mivel a többi hasonló webshoppal versenyeznek, kénytelenek a lehető legalacsonyabban árulni termékeiket.

A nagykertől történő vásárlás biztonságot is tud jelenteni, nem kell attól félni, hogy az egyetlen beszállító, akivel kapcsolatban vagy, egyik pillanatról a másikra lelép, és nem lesz honnan beszerezni a termékeidet. Természetesen előfordulhat, hogy megszűnik a nagyker webshop, ahonnan vásárolni szoktál, de néhány kattintással lehet másik webshopot, másik céget találni.

Amire figyelni kell, hogy érdemes először kisebb mennyiségben szerezni, mert az egyszerű webshop indításnak köszönhetően olyanok is készítenek nagyker webshopot, akik csak a könnyű haszonszerzést látják, a minőségi szolgáltatással, termékekkel nem törődnek. Az ilyen cégeket jobb egy próba vásárlás során kiszűrni, mint akkor, amikor az egész havi termékpalettát akarod megrendelni.

Cégkivonat igénylése azonnal: a lehetőségek

Cégkivonat igénylése azonnal: a lehetőségekA céges ügyek intézéséhez gyakran van szükség azonnali cégkivonat beszerzésre. Szerencsére erre ma már mindenkinek lehetősége van, nem csak azoknak, akik cégbírósághoz közel tartózkodnak éppen. Lássuk, hogyan lehet azonnal cégkivonatot beszerezni.

Nem mindegy a cégkivonat típusa

Három nagy csoportot különböztethetünk meg a cégkivonat típusát tekintve: ingyenes, hiteles és közhiteles cégkivonat. A három csoport közül a közhiteles mindig papír alapon, fizikai formában érkezik, így ezt ugyan igényelni tudjuk azonnal, de a megérkezésre várni kell.

Mi kell az azonnali igényléshez?

Ha nincs szükség közhiteles cégkivonatra, akkor pár percen belül hozzájuthatunk a szükséges cégkivonathoz. Ingyenes cégkivonat esetén maximum egy e-mail címre lesz szükségünk, amire kérni tudjuk az iratot. Ha hiteles cégkivonatot szeretnénk azonnal, akkor egy bankkártyát is elő kell készítenünk a bankkártyás fizetéshez.

A cégkivonat igénylés menete

Ha megfelelően előkészültünk, akkor néhány lépés választ már csak el minket a cégkivonat megérkezésétől. Köszönhetően a különböző hivatalos disztribútoroknak, több weboldalon keresztül lehet ma már cégkivonatot, cégmásolatot igényelni. Felkeresünk egy ilyen oldalt, a cégkereső segítségével kiválasztjuk az adott céget (általában cégnév, cégjegyzékszám vagy adószám alapján), és kosárba helyezzük azt a típusú iratot, amire szükségünk van. Ezután csak saját adatainkat, e-mail címünket kell megadni, majd bankkártyás fizetéssel vásárolni, és szinte azonnal megérkezik a hiteles cégkivonat, amit aztán fel is tudunk használni.

Autóápolási, karbantartási módszerek

Autóápolási, karbantartási módszerekAkik rendelkeznek autóval már tudják, hogy az autó fenntartásának jelentős részét teszi ki az autó ápolása, rendszeres karbantartása. Ezek a teendők ugyan időt és pénzt is megkövetelnek, azonban hosszú távon sokkal jobban jársz, ha rendszeresen karbantartod, ápolod járművedet, ugyanis így meg tudod előzni a komolyabb, nagy összegeket igénylő problémákat. Lássuk, milyen autóápolási módszerek közül válogathatsz.

A szélvédő rendszeres tisztítása

Nem nagy feladat letisztítani az autó szélvédőjét, és nagy problémákat lehet vele megelőzni, ugyanis a koszos szélvédő balesetveszélyes lehet. Ha nem autómosóban tisztíttatod autódat, hanem saját magad mosod le, akkor autóápolási termékeket vásárolhatsz akár webáruházból is, így ki se kell mozdulnod miattuk.

Kerék levegőnyomás mérése

Szintén nem igényel sok időt a kerekekben levő nyomás mérése. Nem mindenkinek van persze otthon nyomásmérője, de tankoláskor a benzinkúton meg lehet ezt ejteni. A megfelelő nyomás szükséges ahhoz, hogy biztonságosan tudj autózni. Emellett a megfelelő keréknyomás hozzájárul a gumik élettartalmának növeléséhez és az alacsonyabb üzemanyag-fogyasztáshoz is.

Olajszint rendszeres ellenőrzése

Az olajszint egy olyan jellemző, amit sokan elfelejtenek rendszeresen figyelni, ugyanis a motorháztető felnyitását és a manuális ellenőrzést igényli. Ha nincs elegendő olaj a rendszerben, akkor az komoly problémákhoz, a motor meghibásodásához vezethet, így mindenképpen figyelni kell rendszeresen, hogy van-e elegendő olaj az autódban.

A szépségszalonok előnyei

A szépségszalonok előnyeiA szépségipar egyes ágazatai rendkívül népszerűek az emberek körében, köszönhetően rengeteg előnyüknek. Bejegyzésünkben a szépségipar egyik központját, a szépségszalonokat és előnyeiket fogjuk megvizsgálni.

Minden egy helyen

Az olyan szalonok, mint pl. a budapesti The Solution Szépségsarok számos különböző szolgáltatással állnak az érdeklődők rendelkezésére, egy helyen. Ezek a szolgáltatások pl. a kozmetika, a fodrászat, a műköröm készítés és a masszázs. Általában a vendégek jelentős része ezek közül több szolgáltatást is igénybe szeretne venni, ha nem is egyszerre, így olyan szalont tudnak találni maguknak, amely minden igényüket kielégíti.

Minőségi termékek

Gyakran egy kisebb vagyonba kerül minden szépészeti terméket beszerezni saját magadnak, és legtöbbször nem is fogod elhasználni a teljes rendelkezésre álló készletet. A szépségszalonok általában a legjobb készítményeket alkalmazzák, viszont megfizethető áron, ugyanis általában nagy mennyiségben vásárolnak, ami kedvezményeket jelent számukra és ezáltal az ügyfelek számára is.

Stresszoldásra is tökéletes

A szépségszalonok kiváló kikapcsolódási lehetőséget jelentenek a munka, a mindennapok világából. Az olyan szolgáltatások, mint a masszázs vagy a kozmetika ráadásul a kezelések ideje alatt is pozitív hatásokat jelentenek, így egy-egy ilyen alkalommal akár az egész hétre fel lehet töltődni.

A biztonsági rendszerek előnyei

A biztonsági rendszerek előnyeiA vagyonvédelem egyre nagyobb szerepet kap az emberek mindennapjaiban, nem csak irodákat, üzlethelyiségeket, hanem otthonaikat is egyre többen szerelik fel különböző biztonsági rendszerekkel. Bejegyzésünkben a profi biztonsági rendszerek előnyeit fogjuk bemutatni.

Az értékek védelme

Természetesen az elsődleges feladata a biztonsági rendszereknek a vagyonvédelem. A legtöbb irodában, üzletben, otthonban számos nagy értékű eszköz található, melyeket a biztonsági rendszerek segítségével jobban be lehet biztosítani.

Segít a megelőzésben

Nem csak akkor jön jól egy biztonsági rendszer, amikor már behatolás történik, hanem a megelőzésben is fontos szerepet játszik. A biztonsági rendszerek általában láthatók a védett területen kívülről is, így jóval kevesebben fognak megpróbálni behatolni, mint védtelen helyiségek, épületek esetén.

Rálátást biztosít otthonodra

A modern biztonsági rendszerek akár egy okos otthon rendszerébe is beépíthetők, valamint az interneten keresztül is elérhetők, így akkor is figyelemmel tudod követni otthonod, amikor házon kívül tartózkodsz. Videó megfigyelő rendszerek segítségével ez akár folyamatos videóképet is jelenthet otthonodról, értékeidről.

Véd a balesetek ellen is

Gázszivárgások, elektronikai problémák, tűzesetek bármikor előfordulhatnak. A modern biztonsági rendszerek riasztani tudnak akkor is, ha éppen senki nem tartózkodik otthon, amikor egy ilyen probléma kialakul, előfordul.

Miért népszerű a horgászat, mint hobbi?

Miért népszerű a horgászat, mint hobbi?A mai világban már szinte végtelen választási lehetősége van az embereknek, ha szabadidejüket szeretnék eltölteni. Mégis még mindig rendkívül népszerű a horgászat, pedig már évszázadokkal ezelőtt is foglalkoztak ezzel az emberek. De vajon minek köszönheti népszerűségét a horgászat még ma is?

A horgászat népszerűségéhez hozzájárul, hogy ma már mindenki számára elérhetők a felszerelések, eszközök, köszönhetően a számos horgász webáruháznak. Ezek a webshopok megkönnyítik a vásárlást, a horgászok életét.

A horgászat kiválóan alkalmas stressz levezetésére. Azok, akik szeretnek a szabadban időt eltölteni, szívesen választják a horgászatot a nyugalom, a természet közelsége miatt feltöltődésre, a stressz csökkentésére.

A horgászat segítségével könnyen lehet barátkozni, barátságokat ápolni. Mivel sokan vannak, akik nem egyedül, hanem szeretteikkel mennek horgászni, így közelebb lehet kerülni a társakhoz, szorosabb kapcsolatokat lehet kiépíteni.

A D-vitamin szükséglet fedezésében is segít a horgászat. A D-vitamint a napból nyeri szervezetünk, a horgászat pedig olyan időtöltés, amely a szabadban, a napon eltöltött időt jelent. Egyéb egészségügyi előnyei is vannak a horgászatnak, a szabadban eltöltött időnek. Ilyen pl. a rendszeres mozgás, valamint a tiszta, friss levegőn, a természetben eltöltött idő is.

A horgászat az ételszükséglet biztosításából alakult ki, ma is alkalmas arra, hogy ételt szerezzenek vele az emberek. A hal fogyasztása ráadásul egészséges is, köszönhetően az alacsony zsírtartalomnak és a magas fehérjetartalomnak.