2010. december, 5-6. szám
2010. október, 4. szám
2010. augusztus, 3. szám
2010. május, 2. szám
2010. március, 1. szám
ECHO ARCHÍVUM
|
 |
Búcsúzunk
A 2010-es esztendő bizonyára évtizedek távlatából is említésre méltó marad a Pécs város történetével foglalkozó írásokban. Az útikönyvekben is kitérnek majd arra, hogy Essennel, Isztambullal közösen viselte a város ebben az évben az Európa Kulturális Fővárosa címet, s hogy ez alkalomra épült meg a Tudásközpont, a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyed – utóbbi készüljön el bár 2011-ben. A kulturális intézményfejlesztési feladatok léptéke mellett jelenleg eltörpülni látszik a 2010-es esztendő kulturális teljesítménye, fontossága (pedig soha nem zajlott ekkora mennyiségű, s ilyen minőségű kulturális esemény ebben a 2000 éves városban). Sőt, hasonlatosan Budapest millenniumi ünnepségeihez, pár év múlva csak arra a tényre fogunk emlékezni, hogy EKF címszó alatt rendezvények sorozata követte egymást 2010-ben. 1896-ban a Honfoglalás 1000 éves évfordulóját megünnepelték, de az akkori kulturális program bármely elemét ma már csak szaktudósok tudnák fejből idézni. A Millenniumi Földalatti Vasutat viszont máig örömmel használjuk (azzal a feltétellel láttak a megépítéséhez, hogy az 1896-os millenniumi ünnepségekre elkészül, s valóban, 1896. május 2-től a nagyközönség szolgálatában áll).
Nem ítélhető meg, hogy a 2010-es programözön milyen változásokat hoz a város további életében. Leginkább azért nem, mert nem telt még el elegendő idő ahhoz, hogy rálátásunk legyen, és szisztematikus programszervezésről, a helyi, a regionális és az országos kultúrafogyasztási szokások vizsgálatán alapuló tervezésről nem beszélhetünk. Az egymást váltó vezetők alatt ad hoc koncepciók bukkantak fel, botrány botrányt követett, mígnem „rend lett”, és érdemi hozzászólások, s különösebb fenn-akadás nélkül lezajlott az évad. Az Echo az első ötlet megfogalmazásától kezdődően végig nyomon követte a folyamatot. Beszélgetésekkel, konferenciákkal, interjúkkal, kritikákkal építettük Pécs Európa Kulturális Fővárosi szerepét. Egyes ügyek mellett érveltünk, másokat kritizáltunk, számon kértünk ígéreteket és szakmai hozzáértést a politikától független, civil kurázsi alapján.
Köszönjük minden olvasónk, hirdetőnk, támogatónk és bírálónk eddigi figyelmét. Az Echo szerkesztősége ezennel búcsúzik!
Balogh Robert – főszerkesztő
Bencze Zoltán – építészeti szerkesztő
Fekete Vali – képzőművészeti szerkesztő
Harnóczy Örs – laptervező
Koszits Attila – zenei szerkesztő
Zábrádi Marianna – színházi szerkesztő
|
Az Európai Kulturális Főváros évad immár lezajlott, és nehezen jósolható meg a folytatás, de az biztos, hogy 2010 végén mégis nagyobb kihívások elé néz a város, mint nézett a kulturális évad előtt. Mihez lehet kezdeni a 153 ezer fős városban egy 999 fős, európai nívójú hangversenyteremmel? Mihez lehet kezdeni a külvárosba telepített gigantikus kulturális negyeddel? Mi lesz a kiürülni látszó belvárosi ingatlanokkal? Tele van kérdőjelekkel a város: megszűnik-e a megyei finanszírozású Művészetek és Irodalom Háza, ki lesz az új színházigazgató a több mint másfél milliárdos felújításra szoruló Pécsi Nemzeti Színház élén? Mi lesz a Csontváry képek sorsa? Mi lesz az évek óta a fizetésképtelenség szélén egyensúlyozó Jelenkorral? És vajon hogyan jönnek majd létre új munkahelyek a városban?... Hosszan sorolhatnánk még stratégiai kérdéseket, melyekre az Echo már nem fog választ adni.
A szerkesztőség nem éri meg a 14. életévét. Mindennek leginkább anyagi oka van, képtelenek vagyunk magunkat finanszírozni. Az elmúlt években országos pályázati fórumoktól minimális összeget tudott szerezni a lap, a helyi támogatásból pedig még egy számot sem tudtunk volna megjelentetni. A reklámbevételekből egy alapvetően kritikai lap a gazdasági világválság nélkül sem tudná fenntartani magát. Az Echo független városi médium, a függetlenséget eleddig budapesti(!) illetőségű mecénásunknak, Módis Péternek köszönhettük, aki most első alkalommal járult hozzá nevének közléséhez. Most sem hiúságból tette ezt – mint írja levelében, „hanem példamutatásból. Hátha mások, máshol kedvet kapnak a mecenatúrához. Vannak országok, ahol ennek már megvan a kultúrája. Nálunk ez még gyerekcipőben jár, még csak a kaparj magadnak időszakot éljük. A polgárosodás ma még csak üres szlogen, de egyszer remélhetőleg eljutunk oda is, amikor ebben fognak a tehetősebbek versenyezni, és nem az Opera Gála ruhabemutatóján...”
|
|
|
